Budapest újabb győzelme Dortmundban

0

REWE KUPA 2017. március 11-12.  Idén 21. alkalommal rendezte meg a Városok Viadalát Dortmund, ahol öt nemzet hét csapata versengett a REWE Kupáért. A sportolókat a város atlétikai fellegvára, a Helmut Körnig Csarnok fogadta. A Fővárost a nemzetközi megmérettetésen az egyéni és csapatversenyen 46 fiatal atléta képviselte.

Budapest csapata a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is hazahozta a győzelemért kijáró REWE Kupát! Nemeslaki Tivadar, a magyar csapat vezetője így nyilatkozott: „Nagyon örülök a dortmundi győzelemnek! Európában egyedülálló, hogy fedett-pályás nemzetközi versenyt rendezzenek a legfiatalabb korosztály számára, mely nemcsak ragyogóan szervezett, de évről-évre nagy élményt, sokaknak első nemzetközi megmérettetést, tapasztalatszerzést jelent, és egyben sikereket!”

Budapest versenyzői összesített pontversenyben 66 ponttal előzték meg a hazai Dortmund csapatát, akik 721 ponttal zárták a versenyt a második helyen, míg Újvidék csapata 541 ponttal szerezte meg a harmadik helyet.

A csapat kategóriánkénti eredményei:
Fiúk C (MU 12): 1. Dortmund 94 P., 2. Újvidék 93 P., 3 Budapest 89. P., 4 Zwickau70 P., 5. Eindhoven és Rydultowy per 67 P. 7, Lund 33P
Fiúk B (MU 14): 1. Budapest 151 P., 2. Dortmund 125 P., 3. Újvidék 97 P., 4 Zwickau 93 P. 5. Lund 71 P., 6. Eindhoven 67 P .. 7 Lund 33 P.
Fiúk (MU 16): 1. Budapest 148 P., 2. Újvidék 115 P., 3. Rydultowy 104 P., 4. Dortmund 102 P., 5. Eindhoven 94 P., 6. Zwickau 59 P.
Lányok C (WU 12): 1. Budapest 118 P., 2. Dortmund 115 P., 3.Zwickau 87 P., 4 Újvidék és 55 per Rydultowy P., 6. Eindhoven 52. P.
Lányok B (WU 14): 1. Dortmund 144 P. 2. Budapest 142 P., 3. Rydultowy 91 P., 4 Lund 77 P., 5. Újvidék 68 P., 6. Eindhoven és Zwickau minden 58 P
Lányok (WU 16): 1. Dortmund 141 P., 2. Budapest 139 P., 3. Újvidék 113 P., 4. Zwickau 87 P. 5. Rydutowy és Eindhoven minden 54 P. 7, Lund 48 P.

Versenyről rövid filmösszeállítás készült, mely itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=kKvft7UWxZM&t=2s

A csapat minden tagjára büszkék vagyunk, hiszen valamennyijük teljesítményére szükség volt a győzelemhez! Köszönjük! Néhány kiváló egyéni eredményt mégis szeretnénk kiemelni, a teljesség igénye nélkül, egyúttal megköszönni a felkészítő edzők, egyesületek munkáját és a szülők sportág iránti elkötelezettségét.

  • Távolugrás      1. Szücs Szabina    2002  Budapest      5,71
  • Magasugrás    1. Szücs Szabina   2002  Budapest       1,65
  • 800m                1. Babinyec Anna  2005  Budapest  2:21,70
  • Magasugrás    1. Keszthely Luca  2004  Budapest       1,60
  • 60 m                 1. Banoczy Árpád  2002  Budapest       7,49
  • Súly (3kg)        1. Janczik Martin   2004  Budapest      15,37
  • 800 m              1. Zsuppan Balázs 2003  Budapest   2:05,57
  • Magasugrás     1. Raduly Marcell  2004   Budapest      1,60
  • Súly (3 kg)      1. Gulyás Johanna 2002  Budapest      12,41
  • 800 m              1. Grünwald Tamas2006 Budapest    2:38,84

Egyéni és csapateredmények a www.bpatletika.hu honlapon megtalálhatók.

dormund5dortmund4

Megosztás: